Felmentették a 78 éves francia férfit, aki halálba segítette feleségét
A gyógyíthatatlan beteg nő maga kérte meg férjét, hogy vessen véget szenvedésének.
A gyógyíthatatlan beteg nő maga kérte meg férjét, hogy vessen véget szenvedésének.
Az alkotmányjogász halálával sem merül feledésbe az ügy, amelyet képviselt. Bebizonyította, hogy eljött az idő vitatkozni az eutanáziáról.
Békés halál pár perc alatt – ezt ígéri a Sarco nevű eutanáziagép, amelyet először hozott működésbe egy súlyos beteg amerikai nő Svájcban. A művelet sikeres volt, ám az eutanáziát bizonyos keretek között engedélyező országban mégis letartóztatások történtek. A dolog ugyanis bonyolultabb, mint elsőre tűnik.
Az életvégi döntés jogáért harcoló alkotmányjogász most új beadványokon gondolkodik.
Az életvégi döntés jogáért küzdő gyógyíthatatlan betegségben szenvedő ügyvéd szerint a testület akár már szeptemberben is dönthet a kérelem befogadásáról.
A halált – ahogy a nehézségeket, sikertelenségeket, rossz érzéseket – sokszor kudarcként értelmezzük, miközben az életünk szerves részei. Kanjo Nada klinikai szakpszichológust, a Magyar Hospice Alapítvány munkatársát a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel ihlette színdarab kapcsán a halálra való felkészülésről és az elmúlás tabusításának kockázatairól kérdeztük.
Karsai Dániel a közélet ismert szereplője, betegségével a nyilvánosság előtt küzd, de ilyen mélyen sosem láthattuk kitárulkozni a haldokló embert, ahogy az Egy tökéletes nap című darabban történik. Az alkotmányjogász társszerzője is a műnek, amelyet a 6SZÍN mutatott be.
Könnyen lehet, hogy Karsai Dániel már nem láthatja a változást, amit elindított, és úgy hal meg, hogy a repedés, amit a falon ütött, neki nem nyit utat. De ahogy őt elnémítja a betegség, úgy lesz hangosabb a beszéd a méltóságos halálról. Velünk marad.
Az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász az emberi jogi bíróság csütörtökön ismertetett, Karsai keresete szempontjából kedvezőtlen döntés után szinte azonnal közölte, mennek tovább. Pár órával később csapata sajtótájékoztatón értékelte az ítéletet. Galicza Dorina és Imre Réka cikke.
Ettől függetlenül együttérzéséről és tiszteletéről biztosította.
Az életvégi döntés szabadságáért küzdő, gyógyíthatatlan beteg jogász „már vágja a centit”.
A köztársasági elnök a találkozón megígérte, hogy mérlegelni fogja az alkotmányjogász kegyelmi jogkörről szóló kérvényét.
Az Alkotmánybíróságnak 30 napja van dönteni.
Az életvégi döntések szabadságáért küzdő, gyógyíthatatlan beteg Karsai Dániel jogász azt tervezi, hogy Novák Katalin után az utód Sulyok Tamás államfőnél is lobbizik azért, hogy kegyelmet kaphassanak a gyógyíthatatlan betegek méltóságteljes halálában segédkezők.
Egyre romlik az egészségi állapota az életvégi döntések szabadságáért küzdő, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dánielnek.
Az ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász már telefont és tabletet sem tud segítség nélkül használni, úgy érzi, hogy teljesen elvesztette a magánszféráját.
Karsai Dániel mára a „teljes önállótlanság állapotában” van, de életvégi döntést egyelőre nem hozott. Azt mondta, egészen addig nem fogja feladni, míg képes kifejezni gondolatait.
A püspöki konferencia körlevele a gondoskodást emeli ki az életvégi döntéssel szemben.
Az ellenzék kérésének megfelelően február 5-ére, hétfőre összehívta Kövér László az Országgyűlés rendkívüli ülését, ám a napirenden szereplő témák – svéd NATO-csatlakozás, életvégi döntések, akkugyárak ellenőrzése – megtárgyalására csekély az esély a kormánypárti képviselők szinte borítékolható bojkottja miatt.
A demencia az egyik legrejtélyesebb betegség, egy brit beteg mégis arra vállalkozott, hogy megossza a nagyvilággal, mi történik az agyában. Az Alzheimer-kórral együtt élő Wendy Mitchell könyveiben rengeteg olyan tünetről mesél, melyeket néha még a közeli hozzátartozóknak is nehéz megérteniük. Hallucinációk, fekete lyuk a falon, hal a fehér tányéron, és állandó telefonos ébresztő, hogy ne felejtsen el enni.